• Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem
    Könyvértékelések

    Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem

    Két éve nagyon felkapott volt Krusovszky Dénes: Akik már nem leszünk sosem című korleíró, öt blokkból álló regénye, ami még a Libri közönségdíját is bezsebelte. Én meg csak halogattam, miközben olvastam róla a jobbnál jobb kritikákat, ajánlókat. Mégsem vitt rá a lélek, hogy egyáltalán belelapozzak a könyvesboltban, csak a vállamat…

  • Gurubi Ágnes: Szív utca
    Könyvértékelések

    Gurubi Ágnes: Szív utca – egy könyv a lélek mélyéről

    A transzgenerációs minták felgombolyítása egyre nagyobb teret hódít az önismerettel foglalkozók körében azzal párhuzamosan, ahogy mind többen ébrednek rá: életünkre nem csak mi magunk, de felmenőink is erőteljes hatással vannak. Kevés olyan könyv van, amely megjelenését akkora figyelemmel kísértem, mint ahogy tettem az elmúlt hónapokban Gurubi Ágnes: Szív utca című…

  • Philip K Dick: Űrlottó
    Könyvértékelések

    Philip K. Dick: Űrlottó – a zseni első villanása

    Szárnyas fejvadász, Emlékmás, Felejtés bére. Na, nem csak random filmcímeket sorolok, ezekben (és még sok másban) benne van egy igazán különleges látásmóddal megáldott író keze vagy legalább is történetei. Életművét az Agave Könyvek hozza el időről-időre, most éppen az első megjelent regényét adták ki: Philip K. Dick: Űrlottó című sci-fijét…

  • Szentesi Éva: A legfontosabbat utoljára hagytam
    Könyvértékelések

    Szentesi legújabb könyvében is fájdalmasan őszinte

    A rák Magyarországon mai napig szitokszónak számít. Egyszerűen nem illik róla beszélni, cseppet sem csodálkozom, amiért a rákbetegek jókora százaléka nagyfokú szégyenérzetet, erőteljes depressziót él át betegsége mellett, mintha az magában nem lenne elég, és csak suttogva meri kimondani, hogy: igen, rákos vagyok. Aztán jött Szentesi Éva, aki a legfontosabbat…

  • Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költö
    Könyvértékelések

    Nero, a véres költő – vörössel írott szavak az ókori Rómából

    Minden hónapban olvasok egy szépirodalmi klasszikust, hogy tágítsam a látóköröm és ne ragadjak le a kortársainknál. Júliusban Kosztolányi Dezső: Nero, a véres költő című történelmi regényre esett a választásom, így rövidke utazást tehettem a teljesen elborult Nero Rómájába. Kosztolányi Dezső életművéből eddig az Édes Annát és az Esti Kornélt olvastam,…

  • Könyvértékelések

    Feltámad-e hamvaiból az ópiumfüggő főnix?

    Ajánló R. F. Kuang: Sárkányköztársaság című regényéhez Lángokban álló birodalom, emberek uralma alá hajtott sámáni erők, ettől megbomlott elméjű hősök, mindent kibíró barátságok és ingatag szövetségek jellemzik a Sárkányköztársaságot, mely a piszokmód fiatal R. F. Kuang tollából csordult fantasysorozat, a Mákháború második része. Az 1996-ban született R.F. Kuang talán nem…

  • Bíró Szabolcs: Lángmarta dél
    Könyvértékelések

    A tartományurakkal mindig csak a baj van

    Úgy tűnik, most ilyen történelmi regényes időszakomat élem, nagyon jól esik a múlt történései között kutakodni. Bíró Szabolcs Anjouk sorozata ehhez még mindig kiváló társ, hiszen könnyen, szórakozva tudok meg egyre többet a XIV. század eleji zavaros, ám valahol mégis stabil korszakról. Kicsit furán hangozhat az utóbbi mondat, mert hogy…

  • Könyvértékelések

    A családját senki sem választhatja meg

    Amikor nem is olyan régen Frank Herbert Dűnéjét olvastam, akaratlanul is megjelent a szemem előtt az Arrakis és Ausztrália közötti párhuzam. Ez a spontán gondolat nem hagyott nyugodni, kíváncsi voltam, milyen lehet az élet az ausztrál pusztaságban. Plusz, ki is voltam már éhezve egy jó krimire, így került a képbe…

  • Könyvértékelések

    A liliomos lobogó árnyékában

    Örömmel figyelem, ahogy a történelmi regények egyre több ember kedvencévé válnak. A műfaj népszerűsítésében igen nagy szerepet játszik Bíró Szabolcs, aki a tizenöt részesre tervezett Anjou regényfolyamával méltán került a jelentős történelmi írók sorába.  Két éve már elkezdtem egyszer ezt a sorozatot, stílszerűen egy jelentős történelmi városban, Visegrádon. Nagyon könnyen…