A változások kora írónőjével, Tomcsik Nórival beszélgettem

Tomcsik Nóra néhány éve már jelen van a kortárs könyves piacon, de én csak nem túl régen botlottam bele a munkásságába. Történelmi romantikus kalandregény (igen, ez mind) sorozata, A változások kora, magával ragadó, olvasmányos és okosan megírt regények egymásutánja. (Az első részről szóló ajánlómat megtekinthetitek ITT.) Illetve kipróbálta magát gyermekeknek íródott fantasyben is (A hercegnő és a sárkányok dala)

Nóri közvetlenségévvel hamar belopja magát az ember szívébe, ez pedig adott egy adag bátorságot ahhoz, hogy felkérjem őt, legyen az első általam készített interjú alanya, amire ő legnagyobb örömömre igent is mondott, és végtelen türelemmel válaszolt kérdéseim tömkelegére.

Az alábbiakban megtudhatjátok, hogy miért tartja fontosnak a szépirodalom megismerését, hogy lesz-e Magyarországon játszódó története, vagy hogy miért éppen a századfordulós időszak szíve csücske.

Először is szeretnék gratulálni ahhoz, hogy ennyi embert képes vagy megmozgatni. Jó látni, hogy sok fiatal vesz a kezébe történelmi-romantikus regényt. A változások kora miatt. Neked melyik volt az első könyv, ami elindított az olvasás útján?

Nagyon köszönöm. Számomra ez az egyik legnagyobb öröm a könyvekkel kapcsolatban, amikor olyan veszi a kezébe, és kap kedvet a műfajhoz, aki eddig ódzkodott tőle.
Az első könyv, amit olvastam, és óriási hatással volt rám, az A kis herceg volt úgy 8-9 évesen. Onnantól kezdve kisebb-nagyobb megszakításokkal, de mindig olvastam valamit.

Akik azt gondolják, hogy az írás csupa móka és kacagás, jókorát tévednek, mert kemény munkáról beszélünk, még akkor is, ha sok szórakoztató része van. Volt olyan pont, amikor annyira elkeseredtél, vagy felbosszantottad magad, hogy legszívesebben kivágtad volna a laptopod/írógéped/jegyzetfüzeted az ablakon?

Rengetegszer. Néha rám jön, hogy az egész, amit írok zagyvaság, hogy nincs értelme megírni. Máskor alig várom, hogy végre megoszthassam az olvasókkal. De az is előfordul, hogy egy-egy részlet miatt kaparom a falat. Most például épp akciósabb jeleneteket kellene írnom, de sehogy sem tudok ráhangolódni, és már szanaszét ollóztam néhány fejezetet. Nehéz, mert nagyon sok mindennek kell megfelelni, és a második, harmadik, sokadik könyv után egyre jobban érzem a nyomást, hogy az olvasók elvárják, hogy megújuljak, fejlődjek, de legalább azt a szintet hozzam, amit az első könyvvel nyújtottam. Ehhez rengeteg munkára van szükség, néha vannak álmatlan éjszakáim, amikor rám telepszik a kétségbeesés. Összességében viszont semmiért sem adnám az életemnek ezt a részét. A szereplők ott vannak velem a mindennapjaimban, szinte olyan, mintha élnének. Ez persze elég furán hangozhat.

Szerintem egyáltalán nem hangzik furán. A karaktereid egyediek, esendőek, épp ezért szerethetőek. Olykor még én is elfelejtem, hogy nem valós személyekről van szó. Ha már itt tartunk, teljes mértékben a fantáziád teremtette meg őket, vagy kölcsönöztél jellemvonásokat, szófordulatokat az ismerőseidtől vagy ismeretlenektől, akiket például gyakran látsz a buszon?

A szereplők hosszú évek alatt formálódtak olyanná, amilyennek az olvasók megismerhették őket. Henryről 15 évesen írtam először, azóta eltelt csaknem ugyanennyi idő, így ő velem együtt nőtt fel. Amúgy azt hiszem, benne van a legtöbb belőlem, de mindegyik karakterbe került valami az életemből, személyiségemből. Akik ismerik a családomat és a barátaimat, állítják, hogy van hasonlóság köztük és egyes karaktereim között. Én őszintén nem tudom, mert ez nálam többnyire nem tudatos. Egyszerűen megszületik a karakter, adok neki néhány jellemvonást, és pár fejezet megírása alatt életre kel. Ösztönösen építgetem őket, és néha engem is éppúgy meglepnek, mint az olvasókat. Persze, akad, akiknél muszáj merítenem a környezetemből. George-ban és az őt körülvevő egyházi környezetben visszaköszönnek azok az egyházi személyek, akiket ismerek, vagy akik hatással voltak rám, de az is előfordult, hogy egy számomra kedves regény szereplőjét gondoltam tovább, vagy rejtettem el egy-egy apróbb jellemvonást az adott szereplőkben. Hogy példát is mondjak: Lord McAdamsben akad némi Mr. Bennett, míg Henry leginkább a klasszikus mesék jellegzetes „legkisebb fiú” figurája, akinek mindenféle próbát ki kell állnia, míg eléri a célját. És így tovább. 

Azt tudom, hogy imádod a századfordulós Angliát, és megértem a vonzalmad iránta. Azok kedvéért, akik esetleg még nem olvastak ebből az időszakból, mit mondanál? Miért érdemes kézbe venni egy könyvet, ami az 1900-as évekről szól?  Hogy kezdődött a rajongásod iránta?

Szeretem ennek a korszaknak a változatosságát. Még ott van a 19. századi romantika, a nemesi családok, bálok, kastélyok, de már van autó, elektromosság, telefon, sőt mozi is. Izgalmas ez az idő, ahogy a világ lassan megváltozik, és már megcsillan sok apróság, ami elővetíti a mi korunkat. Erről is kapta a regény a címét. 

Amúgy meg odavagyok az akkori öltözetekért. Mit meg nem adnék, ha belebújhatnék egy ilyen ruhába, és teázgathatnék valami napsütötte szalonban! Szeretem, hogy még fontosak voltak a hagyományok, a férfiak udvaroltak, az élet lassabban folyt. Persze ez a jó oldala, mert ugye ott a háború, a rengeteg sztrájk, forradalom, a képmutatás, amiket szörnyű lehetett megélni, és ha közvetve is, de a mai napig cipeljük ezeknek az eseményeknek a súlyát. Szerintem ez egy izgalmas, gyönyörű és egyben borzalmas korszak a történelemben, ami kimeríthetetlen, és minden generációnak tartogat tanulságokat.

Gondolkoztál már azon, hogy írj egy magyar történetet, magyar szereplőkkel? Mit gondolsz miért vált ki sok emberből ellenérzéseket, ha egy könyvben belefutnak Józsiba vagy Kiskunfélegyházába?

Igen. És az is történelmi lesz, de hogy mikor állok neki, az jó kérdés, egyelőre még nincs sztori, csak a korszakot tudom biztosan. Én nem igazán értem ezt a „magyarellenességet”. Persze van olyan történet, ami egyszerűen nem működik magyar környezetben (A változások korát például nem tudnám képzelni, hazai nevekkel, helyszínekkel), de azt nem igazán értem, amikor csak azért használunk külföldi – főleg angol – neveket, helyszíneket, mert azt reméljük, hogy így eladhatóbb lesz a könyv. Szerintem csodás kultúránk, izgalmas történelmünk, gyönyörű tájaink vannak, nem hiszem, hogy szégyellni való lenne ezekről írni. A lényeg tényleg az, hogy jól kell megválasztani a történet „nemzetiségét”, és akkor nem lesz zavaró, ha Józsikba vagy épp George-okba, netán Szergejekbe botluk. A fantáziának nincsenek határai.

Úgy gondolom, nagyon fontos manapság, hogy egy író jó kapcsolatot ápoljon az olvasóival. Neked mi erről a véleményed? Hogy próbálsz velük kialakítani egy olyan kommunikációt, amivel folyamatosan fenntartod az érdeklődésüket? Sok olyan tanács van, amit megfogadsz? Mennyit segít ez egy új könyv megírásánál?

Én nagyon örülök, hogy ez ma ilyen közvetlen módon lehetséges. Alapvetően nem vagyok túl kezdeményező típus, viszont a visszajelzés fontos. Az, hogy sokszor üzeneteket válthatok az olvasókkal, jobban kibeszélhetjük a részleteket, nekem sokat segít, mert ezekből építkezem, és fontos, hogy minél inkább megfelelhessek az igényeiknek, hiszen bizalmat fektettek belém, amikor megvették a könyveimet. Persze elsősorban a magam szórakoztatására írok, de hihetetlenül jó érzés, hogy ezt mások is szeretik.

Mi a legjobb élményed az olvasóiddal kapcsolatban? Előfordult már, hogy felismertek az utcán, hogy: „Hékás, ez meg az író csaj, aki A változások korát írta!!”?

A legjobbak most a fesztiválon értek. Többekkel (köztük veled is 🙂 ) sikerült találkozzam, akikkel már előzőleg néha váltottunk pár levelet. Nagyon jó volt beszélgetni, tudni, kik azok akiknek Henryék fontosak lettek. Volt, akitől ajándékot kaptam, mások megköszönték, hogy megírtam ezt a történetet. Nem hiszem, hogy kívánhatnék ennél többet. Azt hiszem, azok az olvasók, akik most a legelején így belém helyezték a bizalmukat, mindig nagyon kivételes helyet fognak elfoglalni a szívemben. Tényleg nagyon hálás vagyok.

Sok százezer fociedző, politológus és író országában élünk. Mi az szerinted, amivel ki lehet tűnni a tömegből? Mit a tanácsod azoknak, akik a fióknak írnak, de terveik között szerepel a történetük kiadatása?

Szerintem merjünk eredetiek lenni. Persze ez sokszor nem a könnyebb út, de hosszútávon kifizetődő, mert önmagunk lehetünk. Ma nagyon sok minden készül egy kaptafára, és ebbe könnyű belekényelmesedni. Ezen kívül kitartónak kell lenni. Az írás komoly hivatás, szívből kell csinálni. Néha piszok nehéz, de minden egyes rászánt perc megéri.

Számtalan más dologgal is foglalkozol az íráson kívül, de látható, hogy a könyvek hatalmas szerepet játszanak az életedben. Tudom, hogy nem ér ilyet kérdezni (magam részéről legalább is utálom ezt a kérdést), de van kedvenc könyved/műfajod? Esetleg külföldi/magyar példaképed?

Alapvetően nagyon szeretem a klasszikusokat. Kedvenc műfajom nincs, a horror és erotikus témán kívül bármit szívesen olvasok, ami megfog. Könyvek közül is rengeteget tudnék emlegetni, de amik az utóbbi félévben a legnagyobb hatással voltak rám, az Kosztolányi Esti Kornélja, V.E Schwab Egy sötétebb mágiája és Oscar Wilde Dorian Gray-e, de említhetném a Tajtékos napokat vagy M.G Brown Vérvörös rózsaszirmok kötetét, amit azért imádok, mert bár nem a stílusom a regény, annyira lehengerelt, hogy képtelen voltam letenni.

Írók közül, Jane Austen, Charlotte Bronte, Kosztolányi Dezső, Tolkien és még sorolhatnám, kik azok, akik közel állnak a szívemhez.

Az NK könyvklubot (Egy szépirodalom olvasására buzdító kezdeményezés, tudj meg róla többet ITT) egy barátoddal Bodzsár Krisztivel kezdtétek el néhány hónappal ezelőtt. Miért tartod fontosnak, hogy az olvasóközönség ismerkedjen klasszikus művekkel is?

Szerintem sokak kedvét elveszi az, hogy ezek egy része kötelező olvasmány. Ráadásul sokat nagyon rossz időben olvastatnak el a diákokkal. Ez pedig rossz, mert egyszerűen elveszik a kedvüket a szépirodalomtól. Pedig rengeteg szórakoztató és egyben tanulságos történet van, amikre érdemes időt szánni. Krisztivel is úgy éreztük, bőven van elmaradásunk, és arra gondoltunk, miért ne ösztönözhetnénk másokat is arra, hogy elolvassák ezeket a könyveket. Olyan műveket válogatunk, amit még mi sem ismerünk, vagy nagyon régen olvastunk, így minden hónap nekünk is meglepetés. Ráadásul szórakoztató írni a közös értékeléseket, mert előfordult már, hogy valamibe én teljesen beleszerelmesedtem, míg Kriszti kivolt tőle. De megesett fordítva is.

A lényeg az, hogy a szórakoztató irodalomnak abszolút helye van, és szükség van rá, de ezek a klasszikusok, nem véletlenül azok. Elgondolkodtatnak, tanítanak és sok esetben szórakoztatnak is. Erre is szükségünk van.

A jövőre vonatkozóan milyen terveid vannak? Van olyan műfaj, amiben még szívesen kipróbálnád magad?

Először is őszre befejezem Az új idők hőseit, és nekiállok egy egészen más történetnek, ami egy német és egy szovjet srác barátságáról fog szólni a II. világháború alatt. Aztán éljen A változások kora utolsó kötete. Alapvetően azt hiszem, marad ez a történelmi, kaland vonal, de folytatni szeretném a gyermekfantasyt is, és minden vágyam egy jó kis gengszter sztorit írni. (Ne kérdezd, miért, egyszerűen belehabarodtam a témába. 😀 )

Köszönöm, hogy válaszoltál a kérdéseimre, és kívánok még rengeteg termékeny évet az elkövetkezőkre!

Nórit megtaláljátok a következő oldalakon:
Facebook: https://www.facebook.com/avaltozasokkora/
Moly: https://moly.hu/alkotok/tomcsik-nora
Blog: https://jesuisvoyager.blogspot.hu/

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra

---

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu.

---