Könyvértékelések

Kleinheincz Csilla: Ólomerdő – fantasy kabátba bújt népmesék

Emesét, a félig tündér tinédzsert korán elhagyta az édesanyja. Megígérte, hogy visszatér, mégsem tette, pedig minden megszegett ígéretnek súlyos ára van. A varázslényekkel népes Ólomerdő az ablak alatt lopakodik, és csak arra vár, hogy visszavegye, ami az övé.

Kleinheincz Csilla három és fél részes sorozatáról a kisregénye, a két és feledik Sárkányfi kapcsán hallottam először. Helyet kapott a könyvolvasómon, aztán hiába várt az olvasásra, épp a fantasy-mentes időszakomat éltem. A Könyvhét előtt viszont úgy döntöttem, hogy ha már újra megjelenik a beszerezhetetlen Ólomerdő, akkor tennék egy próbát magyar fantasztikummal, mert elég kevés szerepet játszott eddig az életemben.

Könyv: Kleinheincz Csilla: Ólomerdő
Sorozat: Ólomerdő 1.
Kiadó: GABO
Első megjelenés: 2007
Oldalszám: 354
Jellemzői: fantasy, népmese, tündérek, illusztrált

Fülszöveg:

Minden gyerek hisz a tündérekben, a sárkányokban és a lányok segítségére siető lovagokban. Emesének édesanyja mesélt róluk; megígérte, hogy megmutatja neki a másik világot, márpedig az ígéret köti a tündéreket. És Anya tündér volt.

Emese nem hitt bennük, amióta Anya eltűnt. De már maga sem tudja, mi is az igazság.
Végül mégiscsak eljön érte egy lovag, ám korántsem azért, amiért hitte.

A tündérek ólomerdejében rá kell jönnie: az is eladná, aki a legjobban szereti, a hős lovagoknak pedig nincs szívük. És akkor még nem is találkozott a családjával…

Bár mese lenne!


” Minden ott kezdődött, a Rengetegben, az ezüstfényű fák alatt, a kék árnyékokban, azzal a hollóhajú lánnyal és az ígérettel, amely mögött nem volt ott a szíve, és amelyet soha nem lett volna szabad megtennie. “


Kleinheincz Csilla neve minden bizonnyal ismerősen cseng az olvasók számára; nemcsak íróként tevékeny, de szerkesztőként és fordítóként is találkozhatunk vele. A csodás borítót Sánta Kirának köszönhetjük, míg az egyszerű, mégis szemetgyönyörködtető illusztrációk Cserny Timi Pookah keze alól kerültek ki. Maga a könyv őrületesen nagy hype-ot kapott az ismerősöktől, barátoktól. Ami veszélyes. Nagyon veszélyes. A lécet könnyű gigászi magasságokba emelni, átugrani már annál nehezebb. Így mikor végre leültem és az első szavak, majd mondatok elkezdték formálni a fejemben a történetet, végig azon agyaltam, hogy úristen, ugye megugorja majd az elvárásokat?

Az Ólomerdőt mégcsak nem is a körülötte sűrűsödő zsongás adta el nekem igazán, sokkal inkább az, ahogy definiálták: népmesei elemekkel tarkított fantasy. A fülembe fütyülte a mindenki által ismert dalát a bordó madár, sőt, már Szabó Gyula jellegzetes orgánumát is hallani véltem, amikor elgondolkoztam azon, hogy milyen is volt a kapcsolatom a magyar népmesékkel. A legtöbb emlékem inkább felnőtt életemhez kötődik, és meg lehet érte kövezni, de azt gondolom, hogy a legtöbb történetet nem a tíz év körüli gyerekek értékelik leginkább, hanem a húszontúliak és onnan felfelé. Nincsenek híján ugyanis az erőszaknak, a szexuális utalásoknak, a felnőtt poénoknak. És itt egy egészen hosszú litániát indíthatnék Benedek Elek által okozott traumákkal (levágott fej egy gondosan letakart kosárkában), a testvérek közötti rossz kapcsolattal, a boszorkányok mérhetetlen gonoszságával, de elővehetem Jancsi és Juliska problémás családi hátterét, vagy akár a Piroska és a Farkas szadizmusát is. A két utóbbi ugyan nem magyar népmese, ám az idősebb korosztály szeret velük példálózni, mint klasszikus, igazán gyerekeknek való történetekkel.

Így végiggondolva arra jutottam, hogy attól hogy népmesei elemek lesznek az Ólomerdőben, az egyáltalán nem jelenti azt, hogy ifjúsági-, vagy meseregényt fogok olvasni, sőt. És bizony a kétkedő hangok az olvasott oldalak számával egyenes arányban elkezdtek elhalni, hogy a helyét szép csendben tündérek suttogása és rebbenő szárnyak suhogása vegye át, amint áthasítanak a komor Ólomerdő lombkoronái között. A fantasy kabátba bújt népmesék, a varázslények és a furcsa, sötét erdők megtörték az addig is gyenge lábakon álló ellenállásomat. Kleinheincz Csilla egy igazán különleges világot épített fel, jól kidolgozott mágiával, érdekes szereplőkkel, és zseniális ötletekkel.

De miről is szól az Ólomerdő?

Emese különleges gyermek; félig tündér, félig ember ennek minden előnyével és hátrányával. Édesanyja, Lóna egy másik világból származik, ahol az ígéreteknek súlyos ára van, ahol hattyú alakjában szelheti a vizet és eget, ahol a sárkányok és a varázslat az úr. Emese az emberek világába születik és ott is nevelkedik, mígnem egy napon édesanyja kilép az életükből, és csak az ígéret marad utána: visszatérek hozzád. Emese apja, István minden éjjel Lóna nyomába ered, de mindhiába, a sűrű erdő összezár előtte, hátát véresre verik a lecsapó ágak. Emberként nem léphet be a tündérek földjére. Találkozik egy különös, szív nélküli sötét lovassal, Rabonbánnal, aki alkut ajánl: “Gyere vissza három nap múlva! Akkor beviszlek a Héterdőbe. S hogy mit kérek cserébe? Azt, amit elveszítesz a hattyútól kapottak közül.”

Az ilyen szerződések mindig trükkösek, valahol érzi ezt István is, mégis elfogadja a segítséget, amivel magát és Emesét is a tündérek világába taszítja. A lány olyan, mint a legtöbb tinédzser: dacos, önfejű és hajthatatlan. Varázslattal kísért útján egy különös holló kíséri, de találkozik törpékkel, gonosz özvegyasszonyokkal és Rabonbánnal is. István és Emese külön utakon halad ugyanazon cél felé: megtalálni Lónát és hazavinni őt közös otthonukba.


A sors nem arra való, hogy közvetlenül belebabráljanak; ki-ki életével irányíthatja azt. A szívet is csak szavakkal simogatja az ember, nem a kezével.


Mit tud ez a könyv, amit nem olvastunk már százszor?

A fentebb már említett kidolgozottság, a már-már mesteremberes precizitás az, ami igazán élvezhetővé tette számomra, hogy a saját kis nyomozásomat ne is említsem. Nagyon figyeltem, milyen meselényeket, mesebeli elemeket ismerek fel az olvasás során. Találtam is párat, bár biztosra veszem, hogy ez csupán a töredéke a sorok közt elrejtett vagy teljesen nyíltan beékelt részeknek. Csak, hogy néhányat említsek: a hármas szám fontossága, a csodaszarvas legendája, Fanyűvő, Vasgyúró és Hegyhengergető, a parazsat evő paripa, tündérek, mostohák, sárkányok és így tovább.

Az ilyen egyértelmű utalásokon túl is kellemesen egyedi a könyv, imádtam például a fejezetek végi utolsó motívum beleszövését az új szakaszba, az illusztrációkat fekete-fehér egyszerűségükben és az olyan apró odaszúrásokat is, mint hogy Rabonbán, az egyik varázserdei főszereplőnk imádja a mi világunkból származó instant leveseket (nagyon együtt tudtam érezni vele), vagy hogy mentaízt hagy az ajkain minden kimondott és működő varázsszó. Ez mind-mind csak apróság, ami szépen összeáll, az illesztéseknél pedig nem csurog, nem csepeg, a remek olvasásélményhez viszont elengedhetetlenek. Felfedezéssükkor boldog voltam, mert a szokatlan találkozik a komforttal, ami abszolút elégedettséggel tölt el.

És ha még nem lenne elég, akkor egy izgalmas, sok szálon futó családtörténetet is kapunk, mind a tündérek, mind az emberek világából. Megtudjuk milyen lelki problémákat okoz szeretet és gondoskodás nélkül felnőni egy tökéletesnek tűnő mostohatestvér árnyékában, hogy meddig megy el valaki a szeretet nevében, amivel a másik fél kiteljesedését, boldogságát csorbítja, de helyet kap a történetben a halál visszafordíthatatlansága és a gyász is. A karakterek helyenként irritálóak voltak, de ha az Ólomerdőt, mint kerek egészet veszem figyelembe, akkor lazán el tudok ettől tekinteni és várom, hogy szeptemberben sorra kerítsem a második részt, az Üveghegyet is.

A nagyon okosan egymásra exponált két világ, ha nem is vett le száz százalékosan a lábamról, de mindenképpen helyet kapott a szívemben. Kleinheincz Csilla regényén érződik a szerkesztői erőskezűsége, de egy gyermek rácsodálkozása is a világra, az emberi kapcsolatokra. Ez a kettősség nagyon jól áll az Ólomerdőnek, a könyv elején található ajánlás pedig csak tovább erősíti ezt. Ennél jobban nem tudom megfogalmazni, hogy kiknek ajánlom ezt a könyvet így szíveljétek meg Csilláét és olvassatok Ólomerdőt:

“A gyerekeknek, akik voltunk;
a felnőtteknek, akik lettünk.”

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

Az Ólomerdő a Booktube Könyvklub egyik júliusi olvasmánya volt, amiről az élő kibeszélőt itt tudjátok visszanézni: https://youtu.be/pP-1DnHU3Ns

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, Youtube-on vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük