Boszorkányok órája
Adaptációk

Mayfair Witches – megérkezett az első előzetes

Anne Rice népszerűsége, ha nem is töretlen, de az évek nem hagytak rajta komolyabb nyomot. Nem véletlen, hogy újra és újra a regényeihez nyúlnak, jelen esetben az AMC, ahol két sorozat fut majd Anne Rice műveiből: az Interjú a vámpírral (amiből már be is rendelték a második évadot) és a Mayfair Witches, aminek az előzetesét megnézhetitek a bejegyzésben.

A Mayfair Witches Anne Rice trilógiáján, A Mayfair boszorkányok életén alapszik. A 8 részes sorozat olyan nevekkel dolgozik, mint Alexandra Daddario, Jack Huston, Tongayi Chirisa és Harry Hamlin. Egy fiatal idegsebész (Alexandra Daddario) áll a sorozat központában, aki jó eséllyel indul a: “boszorkány vagyok, de nem tudtam róla” címért. Nem elég, hogy meg kell barátkoznia újdonsült képességeivel és erejével, még egy generációk óta családját kísértő entitással is meggyűlik a baja.

A sorozatot kizárólag az AMC+-on lehet majd nézni, az első két epizód január 5-én lesz elérhető 2023-ban. A további részek minden hét csütörtökén lesznek majd láthatóak.

Az AMC Networks még 2020-ban szerezte meg a jogokat mind A Mayfair boszorkányok életére, mind pedig a Vámpírkrónikákra. Anne Rice a 2021 decemberében bekövetkezett halála előtt a következőt nyilatkozta:

Mindig is álmom volt, hogy “egy fedél” alatt lássam a két legnagyobb sorozatom világát, hogy a filmesek felfedezhessék a vámpírok és boszorkányok kiterjedt, mégis egymással összefüggő univerzumát. Nem álom többé, hanem a legnagyobb jelentőségű és legizgalmasabb üzlet a hosszú karrierem során.

A Mayfair Witches előzetese:

Könyv: Anne Rice: Boszorkányok órája
Eredeti cím: The Witching Hour
Fordító: Sóvágó Katalin
Sorozat: A Mayfair boszorkányok élete 1.
Kiadó: Dáin
Első megjelenés: 1990
Oldalszám: 1028
Jellemzők: boszorkány, fantasy, regény

Fülszöveg:

A tizenharmadik és a legerősebb a boszorkányok között, a sorvasztó vágyak beteljesülését ígérő kapu. A gyönyörű Rowan Mayfair sikeres idegsebésznő, akinek rendkívüli képessége van a gyógyításra és a rontásra. A kaliforniai partok előtt hajózva kimenti az óceánból a fuldokló Michael Curryt. Csakhogy a Halál érintése félelmetes, természetfölötti adottsággal ruházza föl Michaelt, és ugyanakkor lidérces képekkel űzi vissza közös szülővárosukban, New Orleansba. Fokozatosan tárul föl Michael különös tehetségének és Rowan rejtett múltjának titka. Szerelmük elválaszthatatlanul összefonódik a hatalmas és dúsgazdag Mayfair-család történetével – a vérfertőzés, erőszak és sötét érzékiség három évszázadával. Minden titkok forrása, a kísértő, gonosz, egyre erősödő szellem, akihez Michaelt és Rowant menthetetlenül hozzáláncolta a sors. A neve Lasher, a boszorkányok szeretője.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 


Forrás: IGN, Variety, TV line

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, Youtube-on vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu.


Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük