Havi megjelenések,  Irodalom

Novemberi olvasnivalók – új megjelenések

Az ősz, majd a tél nálam mindig a lecsendesedés időszaka, amikor bekucorodhatok a kanapéra, és csak a lapok surrogása jelzi az idő múlását. Ilyenkor kezdhetne a megfelelő (azaz elfogadható) irányba billenni az itthoni könyveim olvasottsága, de a novemberi megjelenések között is annyi izgalmas újdonságot találtam, hogy nem tudom, idén ez mennyire fog megvalósulni.

Az alábbi válogatás finoman fogalmazva is vegyesre sikerült, van itt minden: kalandregény, thriller, szépirodalom, költészet, science fiction, de még egy szakácskönyv is.
Bogarásszatok hát a kiadók novemberi megjelenései között, hátha akad valami, ami felkelti az érdeklődéseteket!

Könyv: Karczag György: A térkép szerint ismeretlen
Sorozat: 
Kiadó: Pult
Műfaj: kalandregény
Oldalszám: 336
Megjelenés: 2021. november 2.

Fülszöveg:

E ​kötettel teljessé válik a hetvenes években fiatalon elhunyt kiváló író, Karczag György (1941-1978) felfedezése, mely 2005-ben éppen a Hungarovox Kiadónál vette kezdetét Madarász Imre „Legendák ébredése” Karczag György, az ismeretlen remekíró című kismonográfiájának megjelenésével. Az 1968-69-ben írott A térkép szerint ismeretlen, Karczag György utolsó eddig kiadatlan regénye, miután évtizedekig kéziratban maradt, végre papírsírjából feltámadva, fiatalos üdeséggel érkezik meg az Olvasókhoz. A lenyűgöző és megrendítő régészeti kalandregényben két magyar emigráns kutató egy dél-amerikai ősi indián város feltárására vállalkozik, lélegzetelállító izgalmak, rettenetes megpróbáltatások közepette, megküzdve a vad természettel, az emberi gonoszsággal és saját lelkük kísértéseivel és kételyeivel is. Tudomány és fantasztikum, útleírás és régészet, ősi múlt és modern világ, tanítás és szórakoztatás egyesül e letehetetlen könyv lapjain, mely időben és térben messze röpít, párját ritkító olvasmányélményt kínálva.


Könyv: A. Túri Zsuzsa: Madárhangon
Sorozat: 
Kiadó: K.u.K.
Műfaj: vers
Oldalszám: 80
Megjelenés: 2021. november 2.

Fülszöveg:

Baranyi Ferenc írja A. Túri Zsuzsa kötete elé:
La mia voce giovanile – az én fiatalkori hangom.
Gigli mondta ezt, amikor egy mesterkurzuson próbaénekelt nála a fiatal Carelli Gábor.
Évekkel ezelőtt a pályakezdő A. Túri Zsuzsa verseit olvasva ugyanezt gondoltam magamban.
Ma viszont, új kötetének kéziratát bújván, ezt gondolom (kissé módosítva a világnagy tenorista elhíresült mondatát): La mia voce femminile. Az én női hangom.
A szerző tónusa, tematikája, törekvése a formai tökélyre, valamint kitárulkozó természetessége teljesen rokon ugyanis az enyémmel.
Nála is az a helyzet, hogy életének minden mozzanata tetten érhető a verseiben. Nem fél leleplezni, „lebuktatni” önmagát, lelke legrejtettebb, legtitkoltabb zugai elől saját sorai húzzák el a függönyt.
Abban is rokon, hogy fütyül az agresszív divatokra, nem a szakmának ír elsősorban, hanem a tiszta, igaz szóra szomjas embereknek.
És ez bizony merészség manapság.
Baranyi Ferenc


Könyv: Annie Gray: A ​hivatalos Downton Abbey szakácskönyv 
Sorozat:
Kiadó: XXI. Század
Műfaj: szakácskönyv
Oldalszám: 
Megjelenés: 2021. november 4.

Fülszöveg:

​A ​hivatalos Downton Abbey szakácskönyvben több mint száz recept található a Crawley-háztartás étkezéseinek legjavából – az emeleti díszvacsorák fogásaitól a földszinti pástétomokig és pitékig.
Mrs. Patmore ételei a korszak eredeti receptjeinek alapján készültek, ezeket láthattuk a sorozatban, a huszadik század elejének tipikus fogásai közé tartoztak – egyenesen a Downton Abbey konyhájából.
A gyönyörűen tálalt ételek mellé ráadásul Annie Gray ételtörténész ellenállhatatlanul izgalmas betekintést ad annak megértéséhez, hogy miért éppen ezek a fogások voltak a legnépszerűbbek 1912 és 1926 között.
A könyv lapjain több mint száz színes fotó szerepel, egy részük a forgatáson, az eredeti díszletek között készült, ugyanazokkal a poharakkal és porcelánokkal, amelyekért már a sorozatban is rajongtunk.
A szereplőket sem kell nélkülöznünk, idézeteket olvashatunk tőlük, és olyan bennfentes háttér-információkat is kapunk, mint például azoknak a jeleneteknek a leírását, amelyekben az ételek kiemelten fontos szerephez jutnak.
A könyv a recepteket napszakok és alkalmak szerint csoportosítja: reggeli, ebéd, vacsora; délutáni tea, kerti parti; piknik, vadászat, ló- és agárverseny; desszertek és szendvicsek.
Az ünnepi menüben kaviáros pirítós, csirkés vol-au-vent, uborkaleves vagy pisztráng portói mártásban, a szolgálók asztalán tésztába sütött kolbász, marhapörkölt nokedlivel, torták vagy mézeskalács.
Ezentúl semmi nem akadályozhat meg abban, hogy hamisíthatatlan Downton Abbey-estélyt rendezhessünk!


Könyv: Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij: A ​Karamazov testvérek
Sorozat: 
Kiadó: Helikon
Műfaj: klasszikus, családtörténet
Oldalszám: 1000
Megjelenés: 2021. november 5.

Fülszöveg:

Akárcsak a Bűn és bűnhődés vagy az Ördögök: Dosztojevszkij e legérettebb – s egész életművét betetőző – alkotása is egy valóságos bűntény elemeiből nőtt irodalmi remekké. Jellemeiben, történésében, filozófiájában mintegy összegeződik az író teljes élettapasztalata; a páratlan pszichológiai hitelességgel motivált bűnügyi történet kibontása során Dosztojevszkij bölcseleti és művészi nézeteinek végső szintézisét fogalmazza meg. A Karamazov család tagjai: az apa és fiai az erjedő, felbomló múlt századi orosz társadalom sorsának hordozói. „A régi, a vad, a féktelen Oroszország elpusztítja önmagát – írja a mű alapeszméjéről Sőtér István –, de felnő egy új nemzedék, mely a jóság, a szeretet, az emberiesség jegyében él majd, s begyógyítja a Karamazovok ütötte sebeket.”


Könyv: J.D.Barker – A hívás
Sorozat:
Kiadó: Agave Könyvek
Műfaj: thriller
Oldalszám: 448
Megjelenés: 2021. november 9.

Fülszöveg:

A ​negyedik majom és a Szíve helyén sötétség szerzőjének lebilincselő új regénye

Jordan Briggs a New York-i rádiózás királynője, beszélgetős műsorát több mint ötmillióan hallgatják minden nap. Kemény munkával küzdötte be magát a legjobbak közé: nem fogja vissza magát, nincs tekintettel mások érzéseire, és kertelés nélkül kimondja, amit gondol. A sikerért azonban komoly árat fizetett. A házassága romokban hever, évek óta nem beszélt az anyjával, és ellökte magától azokat, akik közel állnak hozzá. Egyedül lányával, Charlotte-tal maradt bensőséges a viszonya.

Amikor egy magát Bernie-nek nevező férfi betelefonál a műsorába, és arra kéri, hogy játsszon vele egy játékot – taxi vagy uber? –, Jordan úgy gondolja, hogy ez kiváló lehetőség felpörgetni az adást, és életet lehelni munkába igyekvő hallgatóiba. Csakhogy a válaszát követően hét taxi felrobban a munkahelye előtt. És ez még csak a kezdet.

J.D. Barker legújabb regénye zseniális, magasfeszültségű thriller a szerző jól ismert védjegyeivel: szenzációs csavarok és váratlan megoldások teszik felejthetetlenné A hívást, ismételten bizonyítva, hogy korunk egyik legnagyobb krimiszerzője továbbra is pályafutása csúcsán van.


Könyv: Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij – A játékos
Sorozat:
Kiadó: Helikon
Műfaj: groteszk
Oldalszám: 240
Megjelenés: 2021. november 10.

Fülszöveg:

Dosztojevszkij „A játékos” című, 1866-ban írott kisregényében a főhőst ördögi, démonikus erővel ragadja magával két különböző, de intenzitását, lefolyását tekintve nagyon hasonló szenvedély: a szerelmi érzés és a játékszenvedély. A történet előrehaladtával a hősnő iránt érzett vágyat a fiatalembernél olyan értékben váltja fel a rulett iránti szenvedély, hogy követhetetlenné válik: meddig tart az élet, és hol kezdődik a játék. A játék életté válik, az élet pedig játékká.et.


Könyv: Peter Wohlleben – A fák titkos élete
Sorozat:
Kiadó: Park
Műfaj: ismeretterjesztő
Oldalszám: 220
Megjelenés: 2021. november 11.

Fülszöveg:

Az ​erdő a csönd, az érintetlen természet, a mese és a titkok birodalma. Egy hely, ahol bármi megtörténhet. Peter Wohlleben, a neves német erdész a fák titkos életébe enged betekintést, és meglepő dolgokat tár fel. Mert az erdőben ámulatba ejtő dolgok történnek: a fák beszélgetnek egymással. Nemcsak utódaikról gondoskodnak odaadóan, de idős és beteg szomszédaikat is ápolják. A fák éreznek és emlékeznek. Hihetetlen? Pedig igaz!
Peter Wohlleben fényt visz az erdő sűrűjébe, és bepillantást enged egy titokzatos világba. A fák eddig nem is sejtett képességeiről írott lebilincselő tudományos esszéiben a legújabb felfedezéseket éppúgy figyelembe veszi, mint saját tapasztalatait és érzéseit. És az olvasó nem győz álmélkodni a természet csodáin.

„Tanulságos, mély empátiával megírt könyv, amely lehetővé teszi számunkra, hogy új szemszögből lássuk az erdőt. Peter Wohlleben könyve az erdőhöz intézett szerelmi vallomás.”
-Literatur Spiegel

Peter Wohlleben (1964) már kisgyermekként természetvédő akart lenni. Erdőgazdálkodást tanult, és több mint húsz éven át a tartományi erdőfelügyelőség alkalmazottjaként dolgozott. Hogy ökológiai elképzeléseit a gyakorlatba is átültesse, felmondott, és napjainkban az Eifel-hegységben vezet egy környezetbarát erdőgazdaságot, ahol az őserdők visszaállításán munkálkodik. Számos tévéműsor vendége, előadásokat tart és gyakorlatokat vezet; több erdővel és a természetvédelemmel foglalkozó mű szerzője. Magyarul ez az első könyve.


Könyv: Durian Sukegawa: Édes palacsinta
Sorozat:
Kiadó: Művelt Nép
Műfaj: regény
Oldalszám: 220
Megjelenés: 2021. november 15.

Fülszöveg:

Sentaro élete kudarc minden téren: priusza van, sokat iszik és puszta emlék, hogy valaha író akart lenni. Az idő múlását már csak a cseresznyefa virágzás jelzi. Egy kis cukrászdában dolgozik, ahol dorajakit árul, egy édes vörösbab krémmel töltött palacsintát.
De aztán minden megváltozik.
Megjelenik az életében Tokue, egy idős asszony, akinek az ízületi gyulladástól eltorzultak az ujjai, és akinek zavaros a múltja. Tokue csinálja a legjobb édes vörösbab krémet, amit Sentaro életében kóstolt, és az asszony kezdi megtanítani a mesterségére, ám miközben elmélyül a barátságuk, elkerülhetetlenül nehezedik rájuk a társadalmi elvárások nyomása, és Tokue sötét titka is napvilágra kerül.
Az Édes palacsinta megindító regény a múlt terhéről és a barátság feloldozó erejéről. Durian Sukegawa gyönyörű regénye világszerte rabul ejti az olvasók szívét.

„Egyszerűen finom” Gurdian
“Mese mennyország”Cecilia Ahern, a P.S.I love you szerzője


Könyv: James Essinger – Ada algoritmusa
Sorozat:
Kiadó: Európa
Műfaj: életrajz
Oldalszám: 224
Megjelenés: 2021. november 15.

Fülszöveg:

Halála ​után több mint 150 évvel egy széles körben használt tudományos számítógépes programot „Adá”-nak neveztek el, Ada Lovelace után. De vajon miért?
Ada Lovelace az angol romantika egyik legismertebb költője, Lord Byron egyetlen törvényes lánya, akit apja felháborító viselkedése, eladósodása és botrányos válása Adát születése után azonnal a György-kori Anglia legismertebb gyermekévé tette.

Később Ada számos akadályt leküzd, hogy megszerezze korának nők számára jellemzően tiltott képzettségét, a matematikát, majd összekapcsolja erőit a számítógép elődjének is tekintett mechanikus eszköz feltalálójával, Charles Babbage-dzsel, hogy végül megírja a világ első számítógépes programját.
Ez a lebilincselő életrajz elmeséli a felfoghatatlan, mégis kevéssé ismert élete és kora történetét – mikor a matematika népszerűsége a kötögetésével versengett a nők között, Ada pedig a világ első számítógépes programozójává vált. Essinger szerint ha nincsenek korának nőkről alkotott nézetei, és kortársai felismerték volna kutatásait és teljes mértékben felfogták volna annak következményeit, akkor Ada saját kezűleg, több mint két évszázaddal korábban indítja útjára a digitális kort.


Könyv: Karl Ove Knausgård: Ősz
Sorozat: Évszakok 1.
Kiadó: Magvető
Műfaj: esszé
Oldalszám: 168
Megjelenés: 2021. november 18.

Fülszöveg:

Karl Ove Knausgard Évszakok sorozata személyes enciklopédia, amelyben egy apa megmutatja születendő lányának, milyen csodálatos, megismerhetetlen és kiszámíthatatlan hely ez a világ. Az Őszben olyan hétköznapi és mindenki számára ismerős tárgyakat és érzéseket mutat be, mint például az alma, a konzervdoboz vagy a magány, olyan megkerülhetetlen alkotókat, mint Flaubert vagy Van Gogh, és közben tovább bővíti a Harcom-könyvekben megismert családi univerzumot.
Knausgard számára semmi sem jelentéktelen vagy épp túl hatalmas, hogy írjon róla. Rövid, érzékeny leírásaiban láthatjuk az apa szerepében, aki a negyedik gyermeke érkezését várja, és a fiúéban, aki felidézi saját gyerekkorát, a fjord vizében látott barna delfineket és a két tárgyat, amit apja holmijából megtartott: a távcsövet és a gumicsizmát. A könyvet Vanessa Baird festményei illusztrálják, amelyeket Knausgard válogatott szövegeihez.


Könyv: Deborah Feldman – Exodus
Sorozat:
Kiadó: Libri
Műfaj: memoár
Oldalszám: 400
Megjelenés: 2021. november 22.

Fülszöveg:

Az Unortodox – A másik út című sikerkönyv szerzője, Deborah Feldman a brooklyni Williamsburg szatmári zsidó közösségét maga mögött hagyva felejthetetlen utazásra indul, hogy megértse gyökereit és ezáltal önmagát is.

Deborah-nak immár egyedülálló, független nőként kell helyt állnia a zárt zsidó közösségen kívüli világban: gondoskodnia kell a fiáról, biztosítania kell a megélhetésüket, miközben írói karrierjét építi, s meg szeretné találni az igaz szerelmet is.

Deborah végül útnak indul, hogy Európát bejárva megismerje családjának történetét, s felfejtse azokat a misztikus szálakat, amelyek magyar származású őseihez és a zsidó valláshoz kötik. Minderre azért van szükség, hogy megértse azokat a múltban gyökerező kötődéseket, amelyeket néha el kell szakítanunk, hogy igazán önmagunk lehessünk.


Könyv: William Gibson – Neuromancer
Sorozat: Sprawl-trilógia 1.
Kiadó: Agave Könyvek
Műfaj: scif-fi
Oldalszám: 320
Megjelenés: 2021. november 30.

Fülszöveg:

A ​kikötő felett úgy szürkéllett az ég, mint a televízió képernyője adásszünet idején.

Ezzel a mondattal kezdődik minden idők egyik legjobb science fiction regénye, aminél pontosabban semmi sem jósolta meg a jövőt. William Gibson 1984-ben megjelent, Hugo-, Nebula és Philip K. Dick-díjakkal kitüntetett műve a cyberpunk műfaj alapköve, hatása mindmáig tetten érhető filmekben, zenékben, videojátékokban és más kortárs művészeti alkotásokban. Ráadásul itt találkozhatunk először a mátrixszal, azzal a globális konszenzuális-hallucinációval, ami a cybertér minden egyes adatbájtját megtestesíti, és ami alapjául szolgált a tizenöt évvel későbbi, azonos című kultikus film világának.

Case volt a legjobb adattolvaj a mátrixban, egészen addig, amíg el nem követte a klasszikus hibát – lopott a megbízióitól, akik büntetésként megmérgezték az idegrendszerét, örökre száműzve őt a cybertérből. Most azonban egy rejtélyes, magát Armitage-nak nevező alak a megváltást ígéri neki: a teljes gyógyulást, ha Case elvállal egy munkát egy felmérhetetlenül erős mesterséges intelligencia ellen, ami Föld körüli pályán kering a baljós Tessier-Ashpool klán szolgálatában. Egy legendás adattolvaj lementett emlékezetével és egy utcai szamuráj védelmében Case útra kel mind a való világban, mind a mátrixban, a többi pedig már, ahogy mondani szokás: science fiction történelem.

Az olvasó új fordításban tartja kezében a könyvet, mely Gibson exkluzív utószava mellett Jack Womack Valami sötét gödör című esszéjét is tartalmazza.


Könyv: William Gibson – Count Zero
Sorozat: Sprawl-trilógia 2.
Kiadó: Agave Könyvek
Műfaj: sci-fi
Oldalszám: 304
Megjelenés: 2021. november 30.

Fülszöveg:

_COUNT ​ZERO INTERRUPT –
Megszakítás esetén
A számláló visszaállítása nullára._

Turner zsoldosként szolgál nagyvállalatokat. Legújabb küldetése egy vezető fejlesztő kimenekítéséről szól, aki a konkurenciához állna át, ráadásul a birtokában van egy biochip, ami alapjaiban változtatná meg a világot. A művelet azonban minden álcázás ellenére sokak érdeklődését felkelti, ráadásul néhányuk már emberi léptékkel felfoghatatlannak tűnik.

Eközben Bobby Newmark, a magát a cybertérben Count Zerónak nevező, kisstílű adattolvaj nincs felkészülve arra, hogy a mátrixra milyen hatással lesz a tervezett kimenekítés. Vérdíjjal a fején, vudu istenekkel a nyomában csak életben szeretne maradni. Aztán találkozik az angyalokkal, és minden a feje tetejére áll.

William Gibson folytatása a Neuromancerhez látványos és egyben profetikus világábrázolásával, különleges stílusával és nagyszerű szereplőivel méltó módon gondolja tovább a kultikus előd témáit, feltevéseit. A Count Zero egyben kiindulópontja is annak, hogy a természetfeletti miért és hogyan keveredhet a cyberpunkkal. Az olvasó új fordításban tartja a kezében a könyvet.


Könyv: William Gibson – Mona Lisa Overdrive
Sorozat: Sprawl-trilógia 3.
Kiadó: Agave Könyvek
Műfaj: scif-i
Oldalszám: 304
Megjelenés: 2021. november 30.

Fülszöveg:

A jövő század kaotikus világában a kontinenseket uraló magakorporációk küzdelmének dzsungelében magára marad egy lány.
Azaz majdnem.
Mert a Cyberspace-ciklus harmadik kötetében sem az élet, sem a halál sem a holnap fogalma nem olyan egyértelmű amilyennek az első pillanatban látszik….


Könyv: Murakami Haruki – Egyes szám, első személy
Sorozat:
Kiadó: Park
Műfaj: regény
Oldalszám: 300
Megjelenés: 2021. október 29.

Fülszöveg:

Az ​egyes szám, első személy ezúttal nem száraz nyelvtani kategória, hanem Murakami Haruki új novelláskötetének sokatmondó címe. Nyolc remekbe szabott történetet rejt, személyes vallomásként elmesélve. A meg nem nevezett narrátor magányos, már nem fiatal ember, aki hol nosztalgikusan tekint vissza gyerekkorra, fiatalságra és felnőtté válásra, rég elillant kapcsolatokon, szerelmeken, veszteségeken, halálon merengve, máskor bizarr történetet mond el úgy, mintha magától értetődő valóság lenne. S hogy ez az elbeszélő maga a szerző-e, vagy valaki más, azt döntse el az olvasó, miközben elmerül a különös hangvételű, hol bölcs, hol szeszélyes, finom érzékletességgel megírt történetekben, amelyekből persze nem hiányzanak a világhírű japán íróra jellemző csavarok sem.
Vannak szerzők, akik tükröt tartanak a világnak, Murakami Haruki írásaiban a tükör kaput nyit a mögötte rejlő talányos univerzumra. Hogy hol is van pontosan ez a titkos tartomány? Bennünk, emberekben, az életünkben, múltunkban, jelenünkben, emlékeinkben, álmainkban és vágyakozásainkban. Vagy ahol megtaláljuk, Murakami ezt ránk bízza, ahogy sok mindent.

Remélem találtatok a fentiek közt számotokra érdekes könyveket. Írjátok meg hozzászólásban, ti mely megjelenéseket várjátok leginkább novemberben, akár rajta van a listán, akár nincs!

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük