Pöhölyék fia nem akar püspök lenni

Az ember előbb utóbb ráébred arra, hogy az alapvető konfliktusok nem változnak, csak a világ körülöttük; a magva egy, a díszlet körbeforog. Gárdonyi Géza különleges érzékkel tapint rá ezekre, és tudatosítja bennem majd’ száz év távlatából, hogy van, ami nem változik. A Pöhölyék aprócska novelláskötetének címadó története a szülők meg nem élt vágyairól szól, igazi, szívfacsaró módon.

Gyönyörű bordó, zsebkönyv méretű kötetként került hozzám ez a remek könyv: jó ránézni, kézbe venni, az olvasásáról már nem is szólva. Szeretem, hogy ilyen kevés oldalszámba mennyi és milyen fontos mondanivaló fér el, könnyed, egyáltalán nem szájbarágós módon. Gárdonyi az 1895-ben adta ki Pöhölyék-ciklus elbeszéléseit.

Könyv: Gárdonyi Géza: Pöhölyék
Kiadó: Dick Manó Kiadása
Kiadás: 1923
Oldalszám: 146
Műfaj: klasszikus, novelláskötet
Olvasási idő: 2020. augusztus 04.

Fülszöveg (cselekményleírást tartalmaz):
részlet a könyvből: Egy szeptemberi napon a szokottnál vastagabban füstölt a Pöhölyék kéménye.
– Viszik az iftyurat a városba, – mondották a faluban.
S valóban János uj ruhát kapott azon a napon. A ruha nem volt se piros, se zöld, sem aranyos; egérszin szürke posztóból készült, és a nadrág buggyot vetett a térdén, de azért János megelégedéssel szemlélte.
Az igaz, hogy nem sokáig. Mert az uj ruha csak első betűje volt annak a sok mindenféle zavaros irásnak, amely a sorsa könyvéből most zúdúl reá. Az iniciálék is mindig szép szinesek, de a többi betü már fekete. János fázott. Még csak egy alvás, azután Isten tudja, mi következik? Elviszik őt a városba, messzire, még vasuton is mennek majd. Olyan messze lesz, hogy még karácsonkor se térhet haza.

Pöhölyék

A kötetben található leghosszabb történet a falusi, szerényen élő Pöhöly családról szól. A két fiúgyermek hamar édesanya nélkül marad, ám szerencséjükre apjuk, Máté egy szerető, gondoskodó párt vesz maga mellé.
A testvérpár, Péter és János közti kötelék példaszerű, rajongva imádják egymást. Az események szerencsétlen alakulása folytán azonban apjuk úgy dönt, hogy egy, az ő személyét ért sérelem miatt Jánost pappá nevelteti, ki tudja, tán’ még püspök is válhat majd belőle. Így hát János elszakad öccsétől, a családjától, a biztonságot adó otthontól, majd évekkel később tér csak haza, megváltozott testben, falusi lélekkel.

De lehet-e külső akarattal igazítani valakit egy olyan álomra, ami nem sajátja? Bizonyára lehet, ha épp nem olyan erős az akarat, a saját életre való vágy, mint János szívében. Ez az akarat utat tör magának, és az apa álmainak megvalósítására okított idősebb fiú letöri béklyóit. Bármi áron, csak szabaduljon a számára készített, fojtogató papi reverenda alól. No és az sem épp cölibátusba hajtó erő, ha felbukkan egy csinos leányka.

Érdekes, hogy ez a generációk közötti feszültség mennyire jelen van még napjainkban is. Ki ne hallott volna olyan családról, ahol a gyereknek akkor is orvosnak, autószerelőnek, mezőgazdásznak, kovácsnak vagy a kénköves istennyilának kellett tanulnia, ha minden idegszálával berzenkedett ez ellen. Az egyik legnagyobb baklövés, ha valakit ilyen módon küldenek nem testhezálló életpályára: vagy élete végéig boldogtalan lesz, vagy álmai megvalósításába kénytelen lesz felnőtt fejjel belevágni.

Gárdonyi természetközelisége menetrendszerűen felbukkan a lapokon: a föld, az árnyat adó fák és a falusi élet romantikája iránti vágy már évekkel Egerbe költözése előtt is megmozgatta a fantáziáját. Itt hangzik el a tőle sokszor idézett, híres mondat is, ami a fővárosi élettől való megcsömörlést jövendöli:

“Aki a földön jár, jó helyen jár. Aki a kövön jár, rossz helyen jár.”

Bányász

Idegen lengyel érkezik a sályi völgybe, hogy a báró kivágott erdejéből a fák csonkjait eltakarítsa. Beszélni ugyan nem tud senkivel, a kertészen kívül, hisz más nyelvet használnak, de rendes embernek látszik. Még a templomban is buzgónak, s állhatatosnak mutatkozik, így hát a falusiak rábólintanak: jó ember ez, elfér a többi közt. Kastélybeli szállásán azonban kísértet jár, segítséget is kér a kertésztől: menjen fel vele egy éjszakára, hogy rajtakapják azt a lelket, aki nem hagyja békében aludni a lengyel bányászt.

A bűn és bűnhődés alaptézise jelenik meg ebben pár oldalas novellában, kísértetjárta, keserűen humoros történet, kiszámítható csattanóval. Szórakoztató, de nem túl erős darabja Gárdonyi különben kiváló novelláinak.

“Ha én egyszer megütöm azt a fene hallucinációt, vagy megdöglik, vagy megsántul.”

Hol hálunk meg?

Az aprócska novelláskötet harmadik története nálam megkapta a “no, ezt is olvastam” címkét. Van benne egy-két jópofa párbeszéd, ami arra játszik, hogy bár egy nyelvet beszélünk, sokszor mégsem egy nyelvet beszélünk. Néha igen nehéz megérteni a városinak a falusit, vagy a keletinek a nyugatit.

“-Hát hogy a macskába járnak oda az emberek?
-A fürdős kocsiján.
-Hát hol a fürdős kocsija, hiszen ezt kérdezem?
-A fürdős kocsija?
-Az az no. Arra akarok fölülni.
-Az nincs itt.
-Hát mi van itten, milyen kocsi?
-Milyen kocsi?
-Milyen no?
-Semmilyen sincsen.”

A tej

Zsani a fiatal asztalosinas ugyan erős mint a bivaly, természetét valamelyik békésebb állattól örökölhette. Az asztalosműhelyben ki is használják ezt, és az árva fiú kárára való viccelődés a legnagyobb mulatságuk. Zsani pedig tűr, nagyokat nyeldekelve. Egészen addig csendben, míg csak a saját becsülete, személye elleni sértéseket vágják a fejéhez.

Sokszor kevéssé állunk ki a magunk védelmében, mint másokéban, főleg ha szerelem, szeretet köt hozzá. Ilyenkor előbújnak a rejtett tartalékok, az addig mélyen bennünk lappangó erő, és akik addig azt hitték, ismernek bennünket, leesett állal hüledeznek tetteinken. Ez a novella bebizonyítja, hogy van az a pont, amikor betelik a pohár, és a legszelídebb embernek is elborul az agya. Teszem hozzá: teljesen jogosan. Zsani végül útnak indult, hogy felfedezze múltját, s megerősödve térjen vissza választottjához.

Kedves történet, örök érvényű tanulsággal: ha sokáig húzkodják az oroszlán bajuszát, előbb-utóbb leharaphatja azt a kezet, ami a szája körül turkál.

“A fiú máskor maga is elmosolyodott, ha a legények figuráztak vele. De most már, hogy a leányt is belekeverték a tréfáikba, kedvetlenül szipogatta az orrát.”

A Pöhölyék azért várt hónapokat arra, hogy olvassam, mert a címe alapján valahogy nem éreztem a kedvet hozzá. Arra gondoltam, valami Görés (Gárdonyi híres, ám saját maga által nem elismert karaktere) könyvecskével állok szemben. Ehelyett kaptam négy jópofa novellát, amelyek közül kettő (az egyik épp a címadó novella, a másik A tej) nagyon tetszett. Kellemes, egydélutános kikapcsolódást nyújtanak ezek a korai művek, ha szeretnéd megismerni a teljes munkásságát, akkor az öt kedvenc Gárdonyi könyvem mellett, melegen ajánlom ezt a kötetet is.

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra

A kiemelt kép forrása: Fortepan/Gádoros Lajos

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre