Rövid könyvek a szabad délutánokra
Cikkek,  Irodalom

Rövid könyvek a szabad délutánokra

Ha az embereknek mindig annyi ideje lenne olvasni, amennyit szeretnének, akkor egy boldogabb világban élhetnénk. Sajnos azonban legtöbbünknek korlátozott szelete hasítható ki a napnak a szenvedélyünknek való hódoláshoz. Ekkor sincs ám minden veszve, a rövid könyvek köztünk járnak! Cikkemben öt olyan történetet ajánlok, ami kétszáz oldal körüli terjedelmű, így ha van egy szabad délutánod, biztos lesz időd elolvasni!

Amikor elkezdtem feltúrni a könyvespolcot rövid könyvek után kutatva, egyszer csak azt vettem észre, hogy jókora kupac gyülekezik a komódon. Többféle műfajban, többféle nehézségben lehet ilyen köteteket találni, a könyvesboltok polcain biztos vagyok benne, hogy millió egydélutános kötet van, már csak a nagy számok törvénye alapján is.
De nézzük, melyik könyveket túrtam nektek a saját polcunkról!

Vivien Holloway: Mesterkulcs

Kezdjük talán a bemelegítő köröket egy könnyed ifjúsági sorozat első részével, ami a steampunk, ifjúsági, kalandregény kínálatot gazdagítja. Eddig hat rész jelent meg, a befejező kötet előreláthatólag valamikor idén érkezik majd. Én legalább is nagyon bízom benne.
Hatalmas előnye rövidsége mellett a fantasztikus humor, az izgalmas karakterek és a csavaros történet. Azt is megértem, ha vonakodsz a műfajtól, ezzel én is épp így voltam egészen addig, amíg azt vettem észre, hogy a délutáni kávém érintetlenül hűlt ki, miközben a könyv végére értem.

Író: Vivien Holloway
Cím: Mesterkulcs
Sorozat: Winie Langton történetek 1.
Kiadó: Főnix Könyvműhely
Megjelenés: 2014
Oldalszám: 78
Műfaj: steampunk, kalandregény, ifjúsági

Fülszöveg:
„Gyerekkoromban ​számtalanszor hallottam a Mesterkulcsról, amely valójában nem igazi kulcs. Egy szerkezet, amely előtt nem léteznek bezárt ajtók, és sem az acéllal bélelt páncéltermek, sem az őrséggel védett birtokok falai nem jelentenek akadályt. A Mesterkulcs mindent nyit, és mindenhová bevisz, akár a tömör falon is keresztüljuttat, ha kell. Minden magamfajta álmodott már róla, hogy a kezében tarthatja az eszközt, amely elől lehetetlen elrejteni bármilyen kincset.”
Winie Langton a 2900-as évek New Yorkjában él, száz évvel az ötödik nagy világégés után. Egy nagy és befolyásos tolvajcsalád leszármazottja, akit már egészen kiskorától apja tanított a mesterség fortélyaira. Ebből kifolyólag Winie már kamaszként jobban verekszik, mint a fiúk többsége és mindent tud a fegyverekről. Amikor a legendás Mesterkulcs felbukkan a városban, a Langton család azonnal a nyomába ered, s természetesen Winie-re is fontos feladat hárul a titokzatos műtárgy megszerzésére kiötlött akcióban…


Boris Vian: Tajtékos napok 

A kalandregények világából csöppenjünk át a szürreális romantika vattacukros erdejébe. Nyálasan és émelyítően hangzik, ugye? Na ez az, amit Boris Vian úgy tud fejbe kólintani egy adag sötét színezettel, mintha az előbbi vattacukrodat köménnyel szórná meg a kedves eladó, ráadásul egész köménnyel, mert ő tényleg az az igazi rohadék. Ha van benned egy cseppnyi vágy hogy egy teljesen valóságtól elrugaszkodott abszurd művel töltsd az időd, akkor ezt a regényt pont neked találták ki. Eddig kétszer olvastam, és tény, hogy kell hozzá egy elvarázsolt hangulat, de az egyik kedvenc romantikus történetem.

Író: Boris Vian
Cím: Tajtékos napok
Kiadó: Merhavia
Megjelenés: 2006
Oldalszám: 192
Műfaj: romantikus, szürrealizmus, abszurd

Fülszöveg (Légy óvatos! Cselekményleírást tartalmaz):
Íme egy könyv az élet kegyetlen varázslatáról, melyet már több évtizede olvasunk újra és újra, titkon azt remélve, hogy e történetben minden baj csak átmeneti. A szemérmesen félszeg, szerelemre éhes Colin és a kedvesen egyszerű Chloé gátak nélkül beteljesülő kapcsolatának története Boris Vian tollából meghökkentő stílusban, üde frissességgel, pergő ritmusban születik meg. A világot önfeledten habzsoló pár szerelmi történetében az abszurditás humorával, kiapadhatatlanul változatos őrültségeivel támadja a hamis értékek, a pózokkal teli sznobizmus konzerválóit, úgy, hogy a meglepő szófordulatok, szinesztéziák és szürrealista helyzetek mögött azért mégiscsak az alapvető emberi érzések görgetik a szerelmi történet cselekményét. Az olvasó csodálkozó mosolya hamar lesz harsány nevetéssé, ami hirtelen az arcra fagy, mert a szerelmesek szertelen boldogságára váratlanul iszonyú csapást mér az ostoba végzet: a kivédhetetlen tragédia…


Péterfy-Novák Éva: Egyasszony 

Nagyon kedvelem Péterfy-Novák Évát, mind a közösségi oldalakon megjelenő, harcias amazon formájában, mind a könyveinek lapjain visszaköszönő érzékeny nőként. Témái sosem könnyüek, de könnyedén olvashatóak, nyomot hagynak maguk után az ember lelkén és mindegyik beleillik a “rövid könyvek” kategóriába, így nem csak ezt, de bármelyik kötetét szívesen ajánlom. Eddig egyszer volt szerencsém személyesen hallani őt Debrecenben, bízom benne, hogy még lesz erre alkalom.

Író: Péterfy-Novák Éva
Cím: Egyasszony
Kiadó: Libri
Megjelenés: 2014
Oldalszám: 174
Műfaj: memoár

Fülszöveg:
Egy fiatal vidéki lánynak a 80-as évek derekán mozgás- és értelmi sérült gyermeke született. Bántalmazó férje oldalán küzdött kitartóan a családja boldogságáért, de harca kudarcra volt ítélve.
Azóta eltelt több mint harminc év, a lányból asszony lett, de nem sikerült feldolgoznia az átélteket. Ezért kezdett blogot írni, amit rövid időn belül százezrek olvastak.
Péterfy-Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar.


Gárdonyi Géza: Az öreg tekintetes

Nem hagyhattam ki a kedvenc írómat sem a listából, már csak az volt a kérdés, hogy melyiket is válasszam a sok vékonyka kötet közül. Az öreg tekintetes egy lélekbemarkolóan igazi és fájdalmas regény. A fővárosba költöző öreg teljesen egyértelműen családja terhére van, bármit tesz vagy mond a kritika céltáblájává válik lánya és sógora otthonában. Gárdonyi arra kérdésre keresi a választ, hogy lehet-e így élni és ha igen, akkor érdemes-e?

Író: Gárdonyi Géza
Cím: Az öreg tekintetes
Kiadó: Szépirodalmi
Megjelenés: 1978
Oldalszám: 258
Műfaj: klasszikus

Fülszöveg:
A szerző a 20. század fordulójának gyökeresen átalakuló magyar társadalmát mutatja be regényében. A nagyvárosi élet ridegségét, kegyetlen állítja szembe a hajdani becsületes, emberséges, hagyományos erkölcsökhöz ragaszkodó falusi értékrenddel. Legművészibb alkotása emberi és nemzeti sorstükör, oly létfontosságú intelmeket rejt magában, amelyeket napjainkban talán még jobban meg kell fogadnunk, mint egykoron. A regényhez az író dédunokája, Keller Péter írt kísérőtanulmányt, elemezve Gárdonyi társadalmi témájú műveit, valamint értelmezi azokat szakrális és irodalomtörténeti dimenzióban.


George Orwell: Állatfarm

Ha választanom kellene egy könyvet, amin fixen felhúzom magam, a TOP5 listámon bérelt helye lenne Orwell Állatfarmjának. Az első pár oldalon még meglehetősen bizarrnak tűnt, hogy állatok diskurzusát olvasom, de nagyon kevés ideig tartott elvonatkoztatni ettől és ha lehet, még megdöbbentőbb volt így a regény tanulsága. Erőteljes bírálata a diktatórikus rendszereknek, miközben legszívesebben két lábbal taposnánk a könyvet.

Író: George Orwell
Cím: Állatfarm
Kiadó: Európa
Megjelenés: 2019
Oldalszám: 136
Műfaj: disztópia, szatíra

Fülszöveg:
Orwell ​1943/44-ben írott műve – amelynek a szerző a Tündérmese alcímet adta – ténylegesen a sztálini korszak szatírája, a Lenin halálától a szovjet-német megnemtámadási egyezményig terjedő időszakban, de természetesen minden elnyomó, totalitárius rendszerre ráillik. Egy angol farm – Mr . Jones Major-ja – a színhely, ahol az állatok a disznók vezetésével megdöntik az Ember uralmát, és a maguk igazgatta Állatfarm-on élik először szabadnak, derűsnek látszó, majd egyre jobban elkomoruló életüket. Az 1984 írójának már ebben a művében is nagy szerepet játszik a történelmi dokumentumok meghamisításának motívuma. Visszamenőlegesen megváltoznak, majd feledésbe merülnek az állatok hajdani ideológusának, az Őrnagynak eszméi, a Napóleon nevű nagy kan ragadja magához a hatalmat, és – természetesen mindig a megfelelő ideológiai magyarázattal – egyre zordabb diktatúrát kényszerít állattársaira. A kezdeti jelszó pedig – Minden állat egyenlő – érdekesen módosul… A könyvet Ralph Steadman egyedülálló rajzai illusztrálják.

Bízom benne, hogy a fenti listáról találtál olyat, ami felkeltette az érdeklődésed, és szívesen forgatod majd. A rövid könyvek is megérdemlik a figyelmet, mert rendkívüli kincsekre lehet akadni köztük.
Neked is van egy jó tipped, mit lehet olvasni kétszáz oldal alatt? Ne habozz! Oszd meg velem hozzászólásban!

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu


Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük