Az embernek csak az arca ismerhető

Van, amikor elég megéreznem a túrós palacsinta illatát, hogy eszembe jusson nagymamám. Mint ahogy a fahéjról nővérem, A láthatatlan ember kapcsán pedig anyu. Minden év októberében elolvasom ezt a Gárdonyi regényt, és a tagadhatatlan könyvélmény mellett, minden alkalommal utazást teszek a múltba, az emlékek birodalmába is. Mert egy könyv a szórakoztatás mellett még erre is képes!

Gárdonyi egyik tagadhatatlanul remek történelmi regénye tizenkét éve varázsolt el először, amikor édesanyám ajánlására kezdtem el olvasni. A kezdeti óvatos ismerkedés után fellobbant a szerelem Gárdonyi művei iránt, majd kinőtte magát a Gárdonyi-projektté. Zéta története remek kalandregény, keserédesen átitatva a romantika esszenciájával. Tudjátok, olyan Gárdonyisan.

Fülszöveg:

Mikor Zétát, a kis trák kamaszt Konstantinápoly piacán eladják rabszolgának, a világ már a hunok nevétől hangos. Aztán sok viszontagságon megy keresztül, míg végül Priszkosz rétor rabszolgája, tanítványa, barátja lesz. Művelt ifjúvá serdül, s mikor a félelemtől remegő császár küldöttséget meneszt Attilához, Priszkosz kísérőjeként ő is vele megy. Megismeri a hunok országát, elálmélkodik szokásaikon, életükön. Itt, Attila udvarában ejti foglyul a szerelem is. A fiatal rabszolga remény és kétségek között néz fel Emőkére. Ki akar tűnni, fel akar szabadulni, hogy egyenrangú legyen vele, s ezért a hunok oldalán részt vesz a katalaunumi csatában. Nem kíméli magát, de végül is meg kell értenie, hogy a lány Attilát szereti. Nem lehet megérteni az embereket – kesereg. „Az embernek csak az arca ismerhető, de az arca nem ő. Ő az arca mögött van. Láthatatlan.”

---

“Nem tudom, vizsgálják-e valamikor a tudósok az emberi szemnek a mélységeit.
Mi van azokban a mélységekben, hogy láthatatlan sugarak szállnak belőle elő? És miért más minden sugár? Miért hideg ebben a percben? Miért meleg a másik percben? Jégnek a sugara és tűznek a sugara. Néha simít, mint a bársony, néha szúr, mint a tövis, néha üt, mint a mennykő.“

---

Gárdonyi – ahhoz képest, hogy remetének tartják – igen sokat és sokfelé utazott. Járt a regényben fontos szerepet játszó gigászi csata színterén, a catalaunumi mezőkön is. 1900 október közepén pedig nekikezdett A láthatatlan ember megírásának, amely saját bevallása szerint legkedvesebb a művei közül. Nem ezzel a címmel indult, három variáns is volt, mielőtt eljutottunk A láthatatlan emberig: A hun leány, Napenyészet, Szerelem rabszolgái.

Legtöbbször felteszem magamnak a kérdést, hogy egy író mennyit merít a valóságból. Vajon ez és ez a szereplő valós alapokon nyugszik? Volt ilyen ismerőse? A sarki boltos vagy a szomszéd netán? Gárdonyi József megválaszolja ezt Az élő Gárdonyi című könyvében. Kinyilatkoztatása szerint apja a valóságból kölcsönzött alakokat regényéhez. Finoman szólva sem a sarki szatócsot: “A regényhős Zéta: Gárdonyi Géza önmaga. (…) Emőke: Gárdonyinak devecseri ismerőse, Kellner földbirtokos leánya. Dsidsia meg verseiben sokat megénekelt Vilma. Attila, amikor a hatalmas uralkodót játssza: Munkácsy Mihály, mikor a családapát és kedélyes víg fejedelmet, akkor: Feszty Árpád.”

Nagyon nehéz egy olyan könyvről írni, amit minden túlzás nélkül, kitéve-betéve ismerek. Minden leírt mondatom elcsépeltnek tűnik, minden megállapítás százszor végiggondoltnak. Mégis megkísérelek átadni valamit abból a lelkesedésből és szeretetből, ami engem önt el minden egyes alkalommal, amikor hallom, hogy ereszt a gyengülő kötés a könyv kinyitása közben. A védőborítót is csak a jóindulat tartja már össze, de más példányt olvasni (hiába van itthon egy újabb kiadás is) megcsalásnak éreznék. Ez a gyermekkoromból jött, a lapok között még érezni az otthon illatát.

Emlékszem, amikor először olvastam a kollégiumi szobában, nulla háttérinformációval. Gárdonyi úgy varázsolt el Zéta történetével, hogy szinte észre sem vettem, mikor váltam rajongóvá. Van itt minden: szerelem, történelem, kalandok, csaták, árulás, hatalmas győzelmek és még nagyobb veszteségek. Ezek a sokszínű szálak összefonva egy izgalmas és gyönyörű történetbe forrnak össze. A láthatatlan ember tipikus példája Gárdonyi remek mesélő mivoltának. Megmutatja, hogy a falusi történeteken kívül, mi minden élt még a fantáziájában. A teljesség kedvéért azért hozzáteszem, hogy magyarságtudata, hazaszeretete megjelenik a magyaros jelleggel felruházott hunokon, legyen szó akár a hun nők tulipános ládáiról, öltözékükről vagy éppen a férfiemberek mulatozásairól.

---

“Némelyik ember akárhány iskolát jár is, akárhány könyvet olvas is, az értelme homályos. Tud szavakat, könyvcímeket, dátumokat, de ha a véleményét kérdezzük, elámulunk az ostobaságán. Másik ember, ha analfabéta is, világos értelmű, jóérzésű. Áldás azoknak, akik vele, mellette élnek.”

---

Gárdonyi kétsávos regényt írt. A történelmi vetület Attila világhódítását mutatja be, ahogy egy karizmatikus és abszolút szerethető fejedelemként csatolja a Hun Birodalomhoz az ismert világot. Még az őt barbárnak tartó, hozzá követségbe érkező küldöttek is tágra nyílt szemmel bámulják puritánságát, igazságosságát. A másik oldalon viszont megjelenik nem először (és nem is utoljára) a viszonzatlan, tiltott szerelem. Gárdonyi tolla mindig vastagon fog, ha a szív dolgai kerülnek előtérbe. Vastagon és káprázatosan tisztán. A láthatatlan emberben Zéta a szó legszorosabb értelmében a fejével játszik egy olyan nő szerelméért, akin ha csak hosszabban rajtafelejti a tekintetét, elbúcsúzhat az életétől.

Minél többször olvasom, annál inkább motoszkál a fejemben, hogy ezt a művelt trák ifjút valahogy okosabbnak gondoltam volna. Főként annak tudatában, hogy milyen magas lóról tekint a műveletlennek, barbárnak tartott hun népre. Valakinek, aki hallgat a józan észre, és nem viszi a vásárra a bőrét egy olyan lányért, aki rá se néz. Zéta nem is bánik kesztyűs kézzel, ha saját elvakult szerelméről van szó: “Minek tanultam én filozófiát, logikát és mindenféle -ikát, -riát és-tiát, elég lett volna tanulnom egy iát!”
A szív azonban nagy úr. Talán a legnagyobb. Hányszor van, hogy tudjuk, mi lenne a logikus döntés, de értelmünk megbéklyózva, szólásra, mozdulásra képtelenül lötyög a fejünkben. Nem azért, mert nem tudnánk, mit kellene tenni. Azért, mert nem tudunk másként cselekedni, csak úgy, ahogy a szívünk diktálja. Még ha történetesen írtózatos marhaságokat is súgdos épp a fülünkbe.

A láthatatlan ember kiállta az idő és a túl sokszor való újraolvasás próbáját is nálam. Gárdonyi úgy alkot női alakokat, hogy olvasás közben akaratlanul is azt kutatom, vajon ő kit választott volna rózsájának közülük? Az elérhetetlen, ámde gyönyörű Emőkét, vagy a mindig kedves, jóindulatú Dzsidzsiát? Minél többet olvasok róla, annál biztosabb vagyok benne, hogy az utóbbit. Tulajdonképpen meg is kapta az örökösen segíteni akaró kezet a szíve felé utolsó szerelme, Mila személyében.

Remek választás lehet első könyvnek Gárdonyitól, mert minden benne van, amitől igazán gárdonyis egy műve. A természethez való vonzódás, az elérhetetlen szerelem, a vakság, ha érzelmekről van szó, az emberi értelem kritikája, mindez történelmi háttér előtt. Végig izgalmas és kiszámíthatatlan. Ha utáltad az Egri csillagokat, attól még ezt szeretni fogod!

Ha kedvet kaptál az olvasáshoz, az A láthatatlan embert van lehetőséged online elérni a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán.

Tartsatok velem a Gárdonyi-projekt következő részében is! 

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

---

A kiemelt kép: Than Mór alkotása: Attila lakomája (1870), amelyet a fehér ruhában, kezében könyvvel jobbról ülő Priscus rétor leírása alapján festett

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu

---