A szív útja néha kifizetődőbb, mint az az Átkozott józanság

Gárdonyi elsősorban regényeiről ismert, pedig annyi novellát hagyott hátra, mint égen a csillag vagy mint réten a fűszál. Egy vaskosabb gyűjtemény rendszerint az éjjeliszekrényen várja, hogy elalvás előtt még olvassak belőle néhány oldalt az esti rituálé részeként. Azonban vannak olyan kiadások is, ahol a novellák mellé egy-két kisregény is társul, mint ahogy az Átkozott józanság kötetébe is.

Az 1907-ben, Singer és Wolfner gondozásában megjelent Átkozott józanságban két kisregény és négy novella osztozik a lapokon. Sajnos nekem az újrakötött változat van meg – ami a lenti képen is látható-, az eredeti fedőlap gyönyörűszép bordó, de így is örülök, hogy az első megjelenés évéből való, több mint száz éves könyvet olvashattam. A Gárdony-projekt legújabb állomásán az Átkozott józanság kerül terítékre!

Fülszöveg:

Ez a lelki mélységeket láttató, megrendítő nagy regény még a Gárdonyi-művek sorában is kivételesrangu alkotás! Két férfinek egy leányért folytatott drámai versengésben a magyar realista-regény nagymestere az érzelmeknek és a szenvedélyeknek oly finom elemzését adja, amely egész irodalmunkban úgyszólván páratlan s a nagy nyugati regényírók mesterművei mellé sorakoztatja ezt az írást. Az „Átkozott-józanság”-ot első sorától utolsó soráig forró izgalom fűti.

Átkozott józanság

A címadó történet a Vaskapunál játszódik a Duna szabályozásának idején, ahol egy öngyilkosjelölt fiatal férfit halásznak ki a folyóból. Gárdonyi kedvelt narratívája alapján épül fel a kisregény, a halál torkából megmentett idegen a tűz mellett ülve meséli el megmentőinek, mi űzte a Duna habjai közé. Születése előtt pár hónappal az “örökös józanság” átkát köpte családjára kirúgott béresük. Az átok látszólag meg is fogant, főszereplőnk legalábbis feltétel nélkül hisz benne. No, nem az alkohol mámorát képtelen érezni – bár értékelni ezt sem tudja -, egyszerűen gondolkodásában túlontúl józan. Bármit, ami tiszta élvezetet nyújthatna túlelemez, atomjaira bont, mindenre talál tudományos magyarázatot. Tiszta fejjel, közönyösen jár-kel a világban, lélek nélküli üres héjként.

Nem is Gárdonyi lenne, ha ezt a fásult, életnek csak éppen nevezhető létezést nem egy női láb rúgná hátsón, kifordítva sarkaiból Illés világát. Adria, a különleges nevű, még különlegesebb személyiséggel megáldott leány bizony Gárdonyinak is kedvére való menyecske lett volna. Vallásos áhítattal vonzódik a természethez, soha egy ujjal sem ártana semminek, amit Isten teremtett a világra. A gond ott kezdődik, hogy Illés félig-meddig már eljegyzett egy másik leányt, épp Adria pajtását, Lórit. De hát ha a szív beszél – mit beszél, őrjöng – , akkor az észnek kutya kötelessége elhallgatni.

Illés korábban sosem tapasztalt melegséget, boldogságot érez, az átok azonban ott mocorog elméje rejtett zugaiban mind előbbre törve, lassan mérget csepegtetve tiszta érzéseibe. Lehet-e boldog valaki, akit arra kárhoztattak, hogy érzelemmentesen éljen? Van átok, vagy csak Illés fejében visszhangzik örökké, önbeteljesítő jóslatként?

Kedves történet, a szokásos különc szereplőkkel. Szeretem Gárdonyi nőalakjait; egyszerre naivak és vannak olyan erő birtokában, amivel hegyeket lehet megmozgatni. Gondoljunk csak Vicuskára az Egri csillagokból, Idára az Ida regényéből, vagy épp Dzsidzsiára A láthatatlan emberből. Mind-mind törékeny nők, akik párás szemmel borogatják szerelmük sebeit, de ha kell, akkor az életük árán is megvédelmezik őket.

---

“Amíg beszéltem, a leány szeme nyugodtan, szinte csodálkozón állt az arcomon. Igazán különös szem. Úgy hat rám… hogy is fejezzem ki… mint, mint ha a vas érezne és mágnessel simogatják végig…”

---

A zöld sfinksz

Gárdonyi imádta a zenét, maga is játszott többféle hangszeren, szerzett dalokat. Dankó Pista rendszeresen Gárdonyihoz fordult újabb nótáival szegedi éveikben. A művészetek ezen ága előtt való tisztelgés a kötetben helyet kapott második kisregény, A zöld sfinksz. Egy festőtanonc elbeszélése arról, hogy válik imprezárióvá, azaz gyakorlatilag a zenészek személyi asszisztensévé.

Az ifjú piktor a Badacsonyba tér festőszabadságra, amikor egy ízben sose hallott, éteri muzsika lebbenti el az éjszaka csendjét. Nagy rábeszélések árán ráveszi a zseniális hegedűst, tárja a világ elé a zsenijét, ám semmi sem úgy sül el, ahogy tervezte. Nagyon kemény felismerés, hogy a legjobb szándékkal is árthatunk másoknak.

Szeretem azokat a műveket, ahol Gárdonyi a művészetek létjogosultságáról, szerepéről értekezik. Minden sorából süt ilyenkor az értékteremtő alkotások iránt mélységes tisztelet, bár erősen kritikusan áll az érték fogalmához. Érthető hát, hogy szívesen tesz meg művészeket történeteiben főszereplőnek, mint ahogy tette például a Vallomásban vagy az oly’ sokszor, oly’ sok kontextusban emlegetett Ida regényében is.

---

“A művészt pedig azért teremti az Isten, hogy nemesítse vele az emberiséget. A művész a cukor az élet kávéjában. A művész a lámpás az emberiség állati homályában. A művész az ég ajándéka, mint a napsugár. A művész a lelkek napsugara.”

---

A mutter

Egykori németesként a nyakamat tettem volna rá, hogy valami anyasággal kapcsolatos novellát fogok olvasni, erre nosza gyilkossági ügyről van szó. Na, hát így próbáljak találgatni, köszi Gárdonyi bácsi, nem ez volt már az első ilyen eset és sanszos, hogy nem is az utolsó!
Mert bizony a mutter nem csak édesanyát jelent, de: “Mutternek mondja a nép azt a négyszögletes forma kis vasat, amelylyel az eke stófjának kiálló végét rászorítják az ekére, nehogy a sróf kiessen.”

Öreg paraszt ül a város szélén, várja haza a fiát, akit verekedésért bent fogott az igazság. Nővérének becsületét védte meg, kissé túlontúl vehemensen, de a másik legény sem úszta meg ép bőrrel. Egyszerű kis novella, hangulatos, Gárdonyis. El tudom képzelni, ahogy önnön szórakoztatására, ujjgyakorlat gyanánt eszelt ki ilyen és ehhez hasonló elbeszéléseket. Jellemző, hogy itt is találunk egy-két megszívlelendő tanácsot, mint ahogy az alábbi idézetet is:

---

“Evésből nem jó a sok. Semmiből sem jó a sok.”

---

Melyik a kettő közül?

Számottevő olyan alkotás hagyta el Gárdony dolgozószobáját, amely központi témája a boldogtalan, beteljesületlen szerelem. Fiatal szerelmesek, esküvő kitűzve, minden megszervezve, széles mosollyal, tágra nyílt lélekkel várják egybekelésük napját. Az esküvő reggelén azonban a vőlegénynek se híre, se hamva, elnyelte a föld. Keresik égre földre, a menyasszony szinte beleőrül, de a legény csak nincs meg.

Majd’ hatvan évvel később a soha meg nem házasodott grófnőhöz beállít egy öreg pap, egykori vőlegénye medalionjával. Azonban két csontvázra is bukkannak, már csak azt kellene megállapítani, melyikük volt a szerencsétlen szerelmes ifjú, melyikük a teljesen idegen. Mert hatvan év hosszú idő, és bármennyire is szeretünk valakit, fénykép híján nem biztos, hogy pontosan fel tudjuk idézni vonásait azon kívül, hogy széparcú, bajszos fiú volt.

---

“Orvos vagyok. Mesterségem nem az igazmondás, hanem a gyógyítás.”

---

Erdei történet

Ezzel a novellával minimum háromszor találkoztam már, elsőre nem is hagyott bennem túl mély nyomot, most valamiért mégis sokkal jobban megérintett. A gróf fagyűjtési tilalmat rendel el az erdejében, azon egyszerű okból kifolyólag, hogy “A falu negyvennyolcas volt; a gróf hatvanhetes“. Ezzel a kezdőmondattal erőteljes konfliktust rajzol a két társadalmi osztály közé, párhuzamot vonva a 1848-49-es szabadságharc, valamint a 1867-es kiegyezés hívei közt. Karácsonyhoz közeledve azonban az idő olyan hidegre fordul, hogy Tomborék fiukat, Imrét kiküldik gallyat szedni, hogy ne fagyjanak meg Jézus születésének éjszakáján.

Imre neki is lódul, a fák között összetalálkozik régi iskolatársával Buray Évivel (alakjuk ismerős lehet Az én falum novelláskötetekből is). Gyűjtés közben kutyák csaholására lesznek figyelmesek. Rettegve a bűntetéstől eliramodnak az erdőben az egyre erősebbé váló hófúvásban. Az őket fenyegető veszély úgy nő egyre nagyobbra, mint a felismerés, hogy őket az Isten is egymásnak teremtette.

---

“A fiú szavára mégis elmosolyodott. Örült a szónak. Asszonyok sokszor mondták már, hogy szép a szeme, de fiu még soha.”

---

A dugóhúzó

A záró novella egy tárgyalásra kalauzol el bennünket, ahol Dobos Menyhárt gyilkosság vádjával áll a bíró előtt. Talán ez tetszett legkevésbé az Átkozott józanság elbeszélései közül. Végignézzük kik tanúskodnak a legény mellett, meghallgatjuk, miért tette, amit tett. Talán meg is értjük, amikor rájövünk, egy olyan ember áll a vádlottak padján, akinek a büszkeségén és a szerelmén kívül szinte semmije sincs. Márpedig, ha mindkettőtől meg akarják fosztani, akkor igen egyszerűvé válik az egyenlet.

---

“Ismerni kell uraim a népet. Inkább kiáll egy fejbeütést, mintsem hogy gúnyoló szót halljon.“

---

Az Átkozott józanság megint jó arányokat hozott, egy-két novellától eltekintve élvezetes olvasmányok töltötték meg a lapokat. Könnyen és gyorsan olvashatóak, az élményhez pedig feltétlenül hozzáadott a tény, hogy idei utolsó kirándulásunkon olvastam Egerben. El is rejtettem benne egy gyönyörű, színes egri falevelet. Sajnos a Gárdonyi Emlékházba nem sikerült bejutni, de amint lesz rá lehetőség, visszatérünk az egyik kedvenc magyar városunkba.

Ha kedvet kaptál az olvasáshoz, az Az átkozott józanságot van lehetőséged online elérni a Magyar Elektronikus Könyvtár oldalán.

Tartsatok velem a Gárdonyi-projekt következő részében is! 

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 

---

A kiemelt kép forrása: Fortepan / Fortepan

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu

---