dune awakening
Adaptációk

Dune Awakening előzetes – új nyílt világú, túlélő MMO a láthatáron

Frank Herbert Dűnéje abszolút második fénykorát éli a GABO csodálatos új borítóival és Denis Villeneuve már meglévő és készülő filmjeivel. A Funcom pedig hivatalosan is bejelentette a nyílt világú, túlélő MMO játékát, a Dune Awakeninget a Gamescom’s Opening Night Live eseményén. Lássuk, mit tartogat az előzetes!

Valójában már ezer meg egy éve esedékes egy izgalmas Dűne játékadaptáció, hiszen a kegyetlen sivatagbolygó, az Arrakis szinte kiált egy ilyen feldolgozásért, sőt még mindenféle villogó feliratot is kitett már a homokdűnékre, de mostanáig senki sem figyelt fel rá. Minden adott egy remek játékhoz: a homokférgek, az izgalmas politikai viszonyok, a víz és ezáltal az étel brutális korlátozottsága.

Az előzetest nézve finoman lúdbőrözött a karom, ahogy a narrátor belefogott a félelemmel kapcsolatos litániába, ami az első kötet egyik nagyon erős betétje. Akármikor előkerül, tudjuk, hogy valami végzetes következik majd. A hátulról látható alakra viszont azonnal rákiáltanék, hogy értem én, hogy nem szabad félned, de mi a fenéért van szabadon a tested az Arrakis sivatagában, ahol minden csepp víz kincset ér, sőt még annál is többet, magát az életet. Hol a cirkóruhád? Miért nincs tisztességesen bebugyolálva a fejed? Bár ahogy elnézem a ruhadesign a filmek hangulatát idézi, nem ragaszkodik teljes mértékben Herbert leírásához, így valószínűleg egyszerre építkezik majd a könyvekből és a filmekből is.

Nem szabad félnem. A félelem az elme gyilkosa. A félelem a kis halál, mely teljes megsemmisüléshez vezet. Szembenézek a félelemmel. Hagyom, hogy áthaladjon rajtam, fölöttem. És amikor mögöttem van, utánafordítom belső tekintetemet, követem az útját. Amikor a félelem távozott, nem marad semmi, csak én magam.

Valami a gyomromban dübörög, amikor topterek szelik át az eget az életveszélyes homokvihar háttere előtt, miközben egy őrületes, már-már mélysivatagi méretekkel megáldott homokféreg elnyeli az fűszerkitermelőt. Lassan a litánia végére érve fremen tekintetű karakterünk a féreglovagláshoz szükséges kampókat előrántva berohan a vérvörös homokfelhőbe és snitt. Alig két perc, nettóban talán csak másfél és mégis hatásos.

Rövid.

Tömör.

Csattanós.

A Dune Awakening PC, Playstation 5 és Xbox Series X|S platformokon lesz elérhető, egyelőre több információ nem igazán van a projektről, de azt tudni, hogy a Funcom gőzerővel dolgozik az ügyön. Folyamatosan keresik a munkatársakat, tervezett megjelenési dátumról egyelőre még nem esett szó, de árgus szemekkel fogom figyelni. És ti?

Köszönöm, hogy olvastál!
Kapusi-Farmosi Dóra 


Forrás: IGN

Ha tetszett a bejegyzés, kövess Facebookon, Youtube-on vagy Instagramon, de felveheted velem a kapcsolatot e-mailben is, a következő címen: info@csakegypercre.hu.


Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük